ETR | Coospace | MODULO | OAOK cigány nyelvképzés | Telefonkönyv | PTE | BTK levelezés | Központi levelezés | Oldaltérkép

Február 12-én átvehették frissen végzett hallgatóink oklevelüket

szerzõ: Berta János | 2010. február 15. 09:19:05

Az ünnepi esemény során 155 hallgató bújt talárba, és vette át oklevelét. Az őszi szemeszterben összesen 357-en tettek sikeres záróvizsgát, közülük jelentek meg másfél százan, hogy a ceremónia alkalmával esküt tegyenek, és lezárják egyetemi éveiket. Az eseményre - szokás szerint - rengeteg hozzátartozó, családtag, vendég érkezett: közel 400-an örültek együtt a frissdiplomásokkal.

Az ünnepség során az eskütétel után vehették át a hallgatók diplomájukat. Szomorú aktualitással kezdődött az átadó ceremónia. A záróvizsgát megelőzően tragikus hirtelenséggel elhunyt Szekeres Róbert felesége vette át férje helyett azt a tanúsítványt, amely igazolja, hogy Szekeres Róbert teljesítette tanulmányi kötelezettségeit.

Az átadások után dr. Fischer Ferenc, a Bölcsészettudományi Kar dékánja mondta el ünnepi beszédét, amelyben hangsúlyozta, hogy az erős kézfogások egységesen energiát és magabiztosságot sugároznak. Ez részben talán annak is köszönhető, hogy az ország egyik legpatinásabb és legelőkelőbb felsőoktatási intézményében végzett diplomásokról van szó, így arra is kiváló esélye lehet a most végzett hallgatóknak, hogy a munkaerőpiacon is előkelő pozíciót foglaljanak el.

Dékán úr köszöntője után rendhagyó módon nem egy, hanem két búcsúzó hallgató osztotta meg gondolatait a megjelentekkel. A két elköszönő beszéd kontrasztot alkotott: Szalai Mónika humoros, stand up comedy-stílusban előadott gondolatai az éppen aktuális érzésekről szóltak, míg Krieser Angéla egy középkori legenda megidézésével mondott köszönetet mindazoknak, akik hozzájárultak a tanulmányok lezárásához.

Az ünnepség végén a magasba repültek a sapkák, és a tömeg a fényképezőgépek villogásai mellett lassan szétszéledt, hogy szűkebb körben örüljenek a frissen megszerzett okleveleknek.

Az eseményről ízelítőt kaphatnak az alábbi galériában található fényképek révén.

kapcsolódó galériák:

« vissza