Elindult a végzett pécsi bölcsészeknek szóló, kari alumni közösségi portál, mely egy virtuális találkozási színteret biztosít a Kar diplomás diákjainak! A portál célja, hogy öregdiákjainkkal felvegyük a kapcsolatot, tájékoztassuk az őket érintő programokról, konferenciákról, a kari diplomásokat megillető aktuális kedvezményekről.
Szeretnénk megerősíteni a kapcsolatot a végzett hallgatóinkkal, ezért lehetőséget kínálunk találkozók és konferenciák szervezésére, álláshirdetések és szakmai gyakorlatok meghirdetésére, közös együttműködés kiépítésére, régi és új szakmai szálak megerősítésére, kialakítására. Fontosnak tartjuk, hogy a Bölcsészettudományi Kar alma materként az egyetemi évek alatt és után is megfelelőképpen ápolja a kapcsolatot öregdiákjaival, ezért a kommunikáció megkönnyítésének céljából a kari Alumni Közösségi Portálra invitáljuk volt hallgatóinkat!
Az új honlap címe: http://alumni.btk.pte.hu/.
2011 tavaszán közel 30 interjú készült neves, szakmájukban sikeres pécsi bölcsész diplomásokkal, melyekben öregdiákjaink meséltek egyetemi élményeikről, elmondták véleményüket a bölcsész végzettség értékéről és arról, hogy miért ajánlják (vagy éppen miért nem) a bölcsészképzést. Az interjúk személyes hangulata reményeink szerint felkelti az öregdiákok érdeklődését, hiszen igyekeztünk szélesebb körben is ismert pécsi bölcsészeket megszólítani.
Az interjúk egyben pálya-, és jövőképet is adhatnak jelenlegi és jövendő hallgatóinknak, ezért az új honlap a mindenkori bölcsészeknek is szól! Olyan emblematikus személyek válaszoltak a kérdéseinkre, mint Bagossy László színházi rendező, Parti Nagy Lajos író, Somos Zoltán sportriporter, Méhes Károly újságíró, Haulis Zoltán producer, Gábor Endre, a National Geographic Magazin szerkesztője, továbbá Goják Éva tolmács, szakfordító és tanár, Nádori Lídia műfordító, Huszár Zoltán tanár, történész, muzeológus és sokan mások...
2012-ben a PTE BTK dupla évfordulót ünnepel 2012-es évben dupla évfordulót ünnepel a PTE BTK, mivel 30 éve (1982) a Tanárképző Kar csatlakozásával alakult meg a Janus Pannonius Tudományegyetem, amelyben 20 éve (1992) immár, hogy megalakult az önálló Bölcsészettudományi Kar. A jubileumi évnek szentelt rendezvénysorozat részletei a PTE BTK honlapján és a kari alumni közösségi portálon is elérhetőek lesznek, melyre minden jelenlegi és volt diákot és külföldi alumni Erasmus ösztöndíjas hallgatót is szeretettel várunk!
Célunk, hogy nem csak információs és közösségi térként működjön portálunk, hanem színes, napról-napra frissülő emlékekkel is találkozhassunk honlapunkon. Ehhez várjuk a képeket, videókat, hogy létrehozhassunk egy pécsi bölcsész archívumot! A fotókat a kari alumni referens gyűjti össze és tölti fel a honlapra. A kari Alumni portálhoz csatlakozók és családtagjaik részére különböző kedvezményeket tudunk biztosítani, melyeknek részleteit szintén a honlapon fogjuk közzétenni. Nyitottak vagyunk az építőjellegű ötletekre, véleményekre is! A legjobb fotókat, videókat és ötleteket kari ajándékcsomaggal díjazzuk!
További információ:
Szalai Mónika, kari alumni referens
PTE Bölcsészettudományi Kar,
Pályázati, Innovációs és Külkapcsolati Oszály (Ifjúság útja 6., D104)
email: szalai.monika[kukac]pte.hu
telefon:+3672/503600/24126


