A mesterképzésről
A mesterképzésben (magister, master; rövidítve: MA, MSc) mesterfokozat és szakképzettség szerezhető. A mesterfokozat a második felsőfokú végzettségi szint. Mesterképzésre az vehető fel, aki legalább alapfokozatot és szakképzettséget, vagy ezzel egyenértékű főiskolai szintű végzettséget és szakképzettséget tanúsító oklevelet, illetve egyetemi szintű végzettséget vagy mesterfokozatot szerzett. A képzési forma általában 4 féléves.
A mesterképzési szak elvégzését követően ki lehet lépni a munkaerőpiacra, illetve jelentkezni lehet doktori képzésre, amely a tudományos fokozat megszerzésére készít fel. A képzési és kimeneti követelmények határozzák meg, hogy milyen szakképzettség szerezhető az adott mesterképzésben, ez jogszabályban meghatározottak szerinti munkakör betöltésére jogosít.
Ahol a jogszabály egyetemi szintű végzettségről és szakképzettségről rendelkezik, azon mesterfokozatot és szakképzettséget is érteni kell. Ahol a jogszabály mesterfokozatról és szakképzettségről rendelkezik, azon egyetemi szintű végzettséget és szakképzettséget is érteni kell, vagyis a többciklusú képzési rendszert megelőző hagyományos képzésben szerzett egyetemi oklevél egyenértékű a mesterfokozatú oklevéllel.
A Bölcsészettudományi Karon az MA képzésben az oklevél megszerzéséhez az alábbiak teljesítendők:
szakterületi kreditek elvégzése, ide tartozik egy közös törzsanyag elvégzése, valamint szaktól függően
szakon belüli szakirány (speciális képzési program).
Mindezek teljesítése – ide nem értve a diplomamunka elkészítését – jelenti a végbizonyítvány, az abszolutórium megszerzését.
A záróvizsgára bocsátás feltétele az abszolutórium megszerzése és a diplomamunka elkészítése.
Az oklevél kiadásának feltételei:
- a záróvizsga sikeres letétele, valamint
- a jogszabályok által előírt nyelvvizsga-követelmények igazolása
MA SZAKOSODÁSI INFORMÁCIÓK EZEN LINKEN ÉRHETŐK EL
Diszciplináris MA képzéseink:
- Anglisztika mesterképzési szak (MA)
- Esztétika mesterképzési szak (MA)
- Filozófia mesterképzési szak (MA)
- Horvát nyelv és irodalom mesterképzési szak (MA)
- Klasszika filológia mesterképzési szak (MA)*
- Kommunikáció és médiatudomány mesterképzési szak (MA)
- Magyar nyelv és irodalom mesterképzési szak (MA)
- Német nyelv, irodalom és kultúra mesterképzési szak (MA)
- Német nemzetiségi nyelv és irodalom mesterképzési szak (MA)
- Néprajz mesterképzési szak (MA)
- Neveléstudományi mesterképzési szak (MA)
- Politikatudomány mesterképzési szak (MA)
- Pszichológia mesterképzési szak (MA)
- Régészet mesterképzési szak (MA)
- Romológia mesterképzési szak (MA)
- Szociális munka mesterképzési szak (MA)
- Szociálpolitika mesterképzési szak (MA)
- Szociológia mesterképzési szak (MA)
- Történelem mesterképzési szak (MA)
* a mesterszak akkreditációja még nem zárult le.
KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEK
A képzési és kimeneti követelmények folyamatosan bővülő listája az alábbi honlapcímen érhető el: www.okm.gov.hu
utoljára frissítve: 2010. augusztus 23. 11:55:22


