Információk a tanári mesterképzésben részt vevő hallgatók számára
(szakdolgozat, záróvizsga, szakmai gyakorlat)
A tanári mesterképzésről
Tanári szakképzettség ciklusokra bontott, osztott képzésben mesterfokozatot nyújtó tanári mesterszakon szerezhető meg.
A tanári mesterképzés célja a közoktatásban, a szakképzésben és a felnőttképzésben az oktatási, pedagógiai kutatási, tervezési és fejlesztési feladatokra, továbbá a tanulmányok doktori képzésben történő folytatására való felkészítés.
A szakon szakképzettséget szerzők a közoktatás 5.-től 12. osztályáig taníthatnak. Tanulmányaik befejezése után a hallgatók magas szintű szakmai ismeretekkel és széles körű módszertani kultúrával rendelkeznek. Képesek a tanulók speciális képességeit korán felismerni, velük differenciáltan foglalkozni. Ismerik és mindennapi munkájukba beépítik a választott szakuk tanítással kapcsolatos legújabb kutatási eredményeket. Képesek tanulmányaikat doktori (PhD) képzésben folytatni.
A tanári mesterszak képzési ideje 2-5 félév attól függően, hogy egy vagy két szakképzettség megszerzése a cél, illetve hogy a jelentkező milyen korábbi végzettsége alapján kéri elvételét. Azok számára, akik valamely alapszak elvégzése után nyernek felvételt, és ez a tanári diploma lesz az első mesterképzésben szerzett végzettségük, kötelező két tanári szakképzettség egyidejű megszerzése.
Képzési idő
A tanári mesterképzés három fő képzési részből áll:
- · A szakképzettségnek, illetve szakképzettségeknek megfelelő szakmai ismeretek,
- · a pedagógiai-pszichológiai ismeretek megszerzése, valamint,
- · a közoktatási intézményben szervezett összefüggő szakmai gyakorlat.
A szakmai és a szakmódszertani képzést az érintett szaktanszék, a pedagógia-pszichológiai ismeretek oktatását, a PTE BTK Neveléstudományi Intézete a végzi.
A képzés szakmai része
A mesterszak szakmai tárgyai kettős feladatot töltenek be, egyrészt magas szintű ismereteket adnak, amelyek a választott diszciplína területén, melyek új eredményeinek megértéséhez és kommunikációjához szükségesek, másrészt az új ismeretekből, és az alapszakon elsajátított ismeretanyagból a tárgy középiskolai szintű interpretálásához szükséges szintézist hoznak létre.
Ezt egészíti ki a képzés szakmódszertani része, mely kurzusain a hallgatók elsajátítják a tudás-átadás alapvető stratégiáit, a hagyományos módszerek mellett megismerkednek a modern pedagógia módszereivel. Alkalmassá válnak a tanulói aktivitáson alapuló eljárások, technikák felhasználására iskolai és iskolán kívüli környezetben. A hatékony módszerek elsajátítását a hospitálások, tanítási gyakorlatok segítik elő.
A képzés pedagógiai, pszichológiai része és az összefüggő szakmai gyakorlat
Az PTE BTK Neveléstudományi Intézete jelentős kutatási és oktatási hagyományai inspiráló környezetet teremtenek a tanári pályára készülők számára. A képzés elméleti tárgyak segítségével alapozza meg a tanári pályára való felkészülést, melyet kiegészítenek az iskolai gyakorlatok.
A tanári mesterszak pedagógia-pszichológia moduljában a cél olyan tanárok nevelése, akik képesek lépést tartani a tanulás-tanítás kutatásának hazai és nemzetközi eredményeivel, ezeket saját munkájukban értő módon hasznosítani tudják.
A Bölcsészettudományi Karon a tanári MA képzésben az oklevél megszerzéséhez az alábbiak teljesítendők:
- szakmai zárószigorlat(ok) teljesítése,
A zárószigorlat: a tanárjelölt által választott szakképzettség ismeretanyagának és kompetenciáinak számonkérési (vizsga) formája. Anyaga az adott szakterület teljes ismeretanyagát komplex módon tartalmazza. A zárószigorlatot egyrészt – a szakmódszertanon kívül – előírt szakmai kreditek megszerzése után, másrészt a gyakorló félévet megelőzően kell letenni, annak érdekében, hogy a tanárjelölt diszciplinárisan felkészülten kezdhesse féléves összefüggő gyakorlatát.
- szakdolgozat benyújtása (két szakképzettség esetén is egy szakdolgozat megírására kerül sor),
- a tanári záróvizsga teljesítése. (a tanári záróvizsga (TZV) komplex vizsga, mely a teljes tanári mesterképzést követi.
A tanári záróvizsgára bocsátás feltételei:
- A végbizonyítvány (abszolutórium) megszerzése. A végbizonyítvány tanúsítja a választott szakképzettségenként letett „zárószigorlat*, a tantervben előírt vizsgák eredményes letételét és – a nyelvvizsga és a szakdolgozat kivételével – más tanulmányi követelmények teljesítését; a szakdolgozathoz rendelt kreditpontokkreditpontok kivételével a képzési és kimeneti követelményekben előírt megszerzését.
- A benyújtott (és írásban elbírált) szakdolgozat.
Az oklevél kiadásának feltételei:
- a záróvizsga sikeres letétele, valamint
- a jogszabályok által előírt nyelvvizsga-követelmények igazolása.
A tantervek megtekinthetőek az INFROMÁCIÓK/TANTERVEK link alatt:
Tanári mesterképzéseink
- Angoltanár (MA)
- 30 kredites képzési rész
- 40 kredietes képzési rész
- 50 kredites képzési rész
- Filozófiatanár (MA)
- 30 kredites képzési rész
- 40 kredites képzési rész
- 50 kredites képzési rész
- Franciatanár (MA)
- Hon- és népismerettanár (MA)
- 30 krdites képzési rész
- 40 kredites képzési rész
- 50 kredites képzési rész
- Horvát- és nemzetiségi horváttanár (MA)
- 30 kredites képzési rész
- horvát szakirány
- nemzetiségi horvát szakirány
- 40 kredites képzési rész
- horvát szakirány
- nemzetiségi horvát szakirány
- 50 kredites képzési rész
- horvát szakirány
- nemzetiségi horvát szakirány
- 30 kredites képzési rész
- Latintanár (MA)
- Magyartanár (MA)
- 30 kredites képzési rész
- 40 kredites képzési rész
- 50 kredites képzési rész
- Mozgóképkultúra és médiaismeret tanár (MA)
- 30 kredites képzési rész
- 40 kredites képzési rész
- 50 kredites képzési rész
- Német- és nemzetiségi némettanár (MA)
- 30 kredites képzési rész
- német szakirány
- nemzetiségi német szakirány
- 40 kredites képzési rész
- német szakirány
- nemzetiségi német szakirány
- 50 kredites képzési rész
- német szakirány
- nemzetiségi német szakirány
- 30 kredites képzési rész
- Olasztanár (MA)
- 30 kredites képzési rész
- 40 kredites képzési rész
- 50 kredites képzési rész
- Orosztanár (MA)
- 30 kredites képzési rész
- 40 kredites képzési rész
- 50 kredites képzési rész
- Pedagógiatanár (MA)
- 30 kredites képzési rész
- 40 kredites képzési rész
- 50 kredites képzési rész
- Romológiatanár ( MA)
- 30 kredites képzési rész
- romani szakirány
- beás szakirány
- 40 kredites képzési rész
- romani szakirány
- beás szakirány
- 50 kredites képzési rész
- romani szakirány
- beás szakirány
- 30 kredites képzési rész
- Tantervfejlesztő tanár (MA)
- 30 kredites képzési rész
- 40 kredites képzési rész
- 50 kredites képzési rész
- Történelemtanár (MA)
- 30 kredites képzési rész
- 40 kredites képzési rész
- 50 kredites képzési rész
utoljára frissítve: 2010. augusztus 23. 12:08:35


